2024.03.29. - Auguszta
bohócdoktor szja 1% felajánlás

Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06


Rájöttek, mitől indul meg a szülés

Shaun Brennecke, a Melbourne Egyetem munkatársa elmondta, hogy az esemény hátterében egy bizonyos fehérje áll, amit a szervezet akkor kezd el termelni, amikor elérkezettnek látja az időt arra, hogy a gyermek világra jöjjön. Ez a fehérje felszabadít egy „biztonsági kapcsolót”, amely összehúzódásra készteti a méhet. A közzétett tanulmányból az is kiderül, hogy a túlsúlyos nők szervezet nem termel eleget ebből a fehérjéből, ezért fordulhat elő, hogy esetükben gyakran kell császármetszéssel világra segíteni a gyermeket.

Mégsem igaz, hogy a császárral született babák hajlamosabbak az elhízásra

Annak ellenére, hogy korábbi kutatások úgy vélték, a császármetszés útján született csecsemők nem lesznek nagyobb valószínűséggel túlsúlyosak, mint normál módon világra jött társaik. Az Egyesült Államokban a csecsemők mintegy harmada születik császármetszéssel. Magyarországon ez az arány szintén hasonló, 34 százalék körül van. A tanulmányt annak felülvizsgálatára végezték el, hogy korábbi kutatások összefüggést találtak a császármetszés és a későbbi súlyproblémák között.

A túlsúlyos kismamáknál gyakrabban fordul elő koraszülés

A túlsúlyos vagy elhízott kismamák gyakrabban adnak életet koraszülött babának – derült ki egy svéd kutatás eredményeiből. A 22. és 27. terhességi hét között született csecsemők esetében a legnyilvánvalóbb az összefüggés, és éppen őket veszélyezteti a legtöbb szövődmény. 1992 és 2010 között várandós svéd nő adatait elemezték. A babák öt százaléka született idő előtt, többségük \"mérsékelten korán\", a 32-36. terhességi héten. Az egészséges várandósság 37-42 hétig tart. A normál súlyú várandósoknál csak 0,17 százalékuknak, összesen 588 nőnek született szélsőségesen korán a gyermeke.

A vashiány és a koraszülés összefüggése

Ma Magyarországon minden harmadik terhes nõ vashiányos vérszegénységben szenved. A vaspótlás különösen fontos ebben az életszakaszban, hiszen vas szükséges mind az anyai, mind a magzati vérképzéshez. A vashiány vérszegénységet, a vérszegénység pedig nemcsak levertséget, fáradékonyságot, hanem a baba esetében oxigénhiányt is okozhat.

Az ikrek megszületése a 37. héten a legideálisabb

Az Adelaide Egyetem kutatói arra a felismerésre jutottak, hogy az ikrekkel várandós nõk számára - a komoly komplikációk elkerülése érdekében - az az ideális, ha a terhesség 37. hetében kerül sor a szülésre.

Tizenévesen nagyobb a koraszülés kockázata

A tizenéves kismamáknál nagyobb a valószínûsége a koraszülésnek. Több mint 5 ezer nõ részvételével végezték el Angliában azt a felmérést, amely szerint a 14 és 17 éves kor közötti terhes nõknek nagyobb a kockázatuk a koraszülésre.

Genetikai háttere is lehet a kis születési súlynak

Kutatók két olyan régiót találtak az emberi génállományban, amelyek befolyásolják a csecsemõ születési méretét, az egyik ráadásul a diabétesz kialakulására is hatással van a késõbbi élet során.

további hírek