Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
A természetes úton fogant négyesikrek nemcsak az édesanyát lepték meg, hanem a szülész-nőgyógyászt, Dr. Meghan Donnellyt is. A szakorvos elmondta, hogy Melissa állapota olyan ritka, hogy egymillió ember közül egynél, ha előfordul hasonló dolog.
A négyesikrek a kiírt szeptember 17-ei időpont előtt jóval jöttek világra, de nincs semmilyen egészségi állapotukat érintő komplikáció - közölték az orvosok.
Dr. Donnelly szerint mind a négy újszülött bőre rózsaszínű volt, felsírtak és általában véve is nagyszerűen érezték magukat. Ám az ikreknek még további 6-8 hetet kell fejlődniük ahhoz, hogy hazamehessenek Dove Creek-i otthonukba, ahol öt másik gyerek várja őket.
Jóllehet Matt azt mondta, hogy nagyon "fel van dobva" az ikrektől, Melissa elárulta, hogy nem terveztek újabb gyermekeket. Sőt védekeztek is, ezért lepte meg őket az ikerterhesség. A házaspár tehát nem így akarta eredetileg, de elfogadta a helyzetet. "Nyilvánvalóan Istennek más tervei voltak velünk" - tette hozzá a nő.
A négyesikreket otthon egy 11, egy 9, egy 6 és egy 5 éves, illetve egy 18 hónapos testvér várja.