Saját családot teremteni úgy, hogy közben a környezetünk nem tekint minket felnõttnek? Ez teljesen független az életkortól, hiszen egy anyának a gyereke mindig a gyereke marad, akivel törõdni szeretne, gondoskodni róla, akirõl egyúttal úgy érzi, hogy irányítania és ellenõriznie kell.
Ezen az érzésen minden kiegyensúlyozott lelkiállapotú asszony felül tud kerekedni, és képes engedni, hogy az ifjú a maga útját járja. Nem ritka azonban, hogy anya és gyermeke között megcsontosodik a korai függõségi viszony.
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
Ez sokszor a gyermek számára is megfelelõ, hiszen – annak ellenére, hogy felnõtt – továbbra is kiszolgálják, és tetteiért továbbra sem kell felelõsséget vállalnia. Még gondolkodnia sem kell túl sokat, mert eldöntik helyette, mi a jó neki, és mi a rossz.
A helyzet akkor kezd kényelmetlenné válni, amikor saját családot szeretne alapítani. A szülõk kéretlen ellenõrzése, tanácsai, gondoskodása ilyenkor már terhére lesz az ifjú párnak. Ez a forrása az „anyós-konfliktusnak”, de sokszor a fiatal szülõk bizonytalanságának, tehetetlenségének is. Sajnos nem ritka, hogy emiatt romlik meg a pár kapcsolata, emiatt esik szét a még meg sem szilárdult kis család.
A stabilitás eléréséhez óhatatlanul át kell gondolnunk, mi végre jöttünk a világra. Milyen volt a saját gyermekkorunk? Milyen a viszonyunk az édesanyánkkal? Sokakban felmerül mindez, a legszerencsésebbek meg is ragadják a lehetõséget egy-egy nagy beszélgetésre szüleikkel, életük párjával, vagy mással, aki már átélte ugyanezt a páratlan élményt. Ez segíthet a gyermek elfogadásában és önmagunk megismerésében is.
Alapvetõ annak tisztázása is: milyen szülõ szeretnék lenni? Követem-e azt az utat, ahogy engem neveltek? Nem szeretnék olyan hibákat elkövetni, mint a szüleim... Nem könnyû ezekre a kérdésekre megtalálni a választ. Régi megfigyelés, hogy a saját bõrünkön tapasztalt nevelési „eljárásokat” gyakran akaratlanul is alkalmazzuk, még ha elvben nem is értünk velük egyet.
Van, aki beletörõdik ebbe a „sorscsapásba”, van, aki hadakozik ellene, van, aki homlokegyenest ellenkezõ nevelési módszereket követ, mint a szülei – így sokszor a fürdõvízzel a gyereket is kiönti. Saját utunkra a legnehezebb rátalálni, ez már igazi mûvészet. A húsz évvel ezelõtti gyermekgondozási, nevelési divat erõsen különbözött attól, amit ma a legtöbben követendõnek tartanak.
Szüleink számára még ismeretlen volt az igény szerinti szoptatás, a szobatisztaság, vagy a melltõl való elválás türelmes kivárása. Ez a nagy változás akár a szülõk–nagyszülõk közötti viszály forrása is lehet. Némi türelemmel, nyitottsággal és sok-sok beszélgetéssel ez a probléma is megelõzhetõ.
Forrás: Kismama magazin