rss
bohócdoktor vizit szja 1%


  • A kevés alvás növeli a gyerekek elhízási kockázatát

  • Azok a négy évnél kisebb gyerekek, akik éjszakánként tíz óránál kevesebbet alszanak, kétszer nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak vagy elhízottak öt év elteltével - állapította meg egy amerikai tanulmány.

    A Kalifornia Egyetem és a seattle-i Washington Egyetem kutató 1930, 13 év alatti gyereknél vizsgálták az alvás és a testsúly közti összefüggést. A gyerekek mindannyian részt vettek egy felmérésben 1997-ben, majd öt év elteltével 2002-ben is.

    Azok a gyerekek, akik az elsõ felmérés idején négy évnél fiatalabbak voltak, és tíz óránál kevesebbet aludtak éjszakánként, mintegy kétszer nagyobb valószínûséggel voltak túlsúlyosak vagy elhízottak a második felmérés idejére. A nagyobb gyerekeknél ilyen összefüggést nem találtak a két felmérés közt, ám azok, akik a második vizsgálat idején kevesebbet aludtak, nagyobb arányban voltak túlsúlyosak.

    Mint Janice F. Bell kutató elmondta, a kora gyerekkori alvás idõtartama "kritikus" lehet a testsúly késõbbi alakulása szempontjából.

    Az amerikai Nemzeti Alvási Alapítvány álláspontja szerint az egy és három év közötti kisdedeknek 12-14 órát, a 3-5 év közötti gyerekeknek 11-13 órát, az öt és tíz közöttieknek 10-11 órát kellene naponta aludniuk. A tizenéveseknek 8,5-9,25 óra éjszakai alvást javasolnak.

    Bell és munkatársai jelentésükben hangsúlyozzák, hogy bár több, korábbi tanulmány összefüggést talált a túlsúly és elhízás, valamint a kialvatlanság között gyerekeknél és kamaszoknál is, ám a legtöbb ilyen felméréshez egy adott idõpontban vették fel az adatokat, ezért azokban az ok-okozati kapcsolat megállapítása nehéz.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A túlsúly növeli a terhességi kockázatokat

    Az anyai többletsúly önmagában is növeli az esélyt arra, hogy igen nagy baba szülessen - állapították meg amerikai kutatók. A túl nagy babák világra jötte során a szülõ nõ és a gyerek kockázata is nagyobb. A túlsúly emeli a várandós nõ kockázatát a terhességi toxémia (preeclampsia), egy potenciálisan halálos szövõdmény kialakulására is. Mint Boyd E. Metzger és kollégái a British Journal of Obstetrics and Gynecology címû szaklapban megjelent tanulmányukban írták, a túlsúly és a terhességi szövõdmények kapcsolata eddig is ismert volt.

  • Ideális súlygyarapodás a várandósság alatt

    Ideális súlygyarapodás a várandósság alattA várandósság alatt felgyűlt kilók száma nagymértékben függ a kiinduló testsúlytól, a baba méretétől, a felszedett zsírpárnák és a mellek tömegétől, valamint a magzatvíz mennyiségétől is. Ha a hízásra hajlamos vagy. akkor orvosod vagy egy dietetikus segítségével közösen megbeszélhetitek, hogy mire kell odafigyelned a várandósság alatt. A terhesség alatti elhízás valós probléma, amely veszélyeztetheti a kismama és a baba egészségét egyaránt. Célszerű előre meghatározni egy napi optimális kalóriabevitelt – szigorúan a kismama állapota és a terhesség előtti testsúlya függvényében.

  • Gyógyszerszedés a várandósság alatt

    Gyógyszerszedés a várandósság alattKismamák esetében a gyógyszerszedés mindig kényes téma. Az ezzel kapcsolatos óvatosság, feszültség persze nem véletlenül alakult ki a köztudatban. Régen úgy gondolták, hogy a méhlepény semmilyen káros anyagot nem enged át, így az anya által szedett gyógyszerek nincsenek hatással a magzati fejlődésre. Ezt a fajta gondolkodást alapjaiban ingatta meg a ’60-as években egy gyógyszerrel kapcsolatos botrány. Az eredetileg köhögésre, megfázásra és fejfájásra alkalmazott gyógyszert, el kezdték javasolni kismamák számára is, hányingercsillapító hatása miatt.

  • A problémás gyerekek nyomot hagynak a szüleikben

    A szülõk problémás gyermekük iránti aggodalma akkor sem csökken, ha többi gyermekük sikeres az életben. Gyermekeik sikerei ugyanis kevesebbet nyomnak a latban, mint kudarcaik - derítette ki egy amerikai felmérés. Karen Fingerman, a West Lafayette-i (Indiana állam) Purdue Egyetem pszichológusa és csapata több mint hatszáz szülõt kérdezett saját és felnõtt gyerekei lelkiállapotáról. Tanulmányukat az amerikai pszichológia társaság San Diegóban tartott 118. ülésén mutatták be. Eredményeik arra utalnak, hogy egy sikeres gyermek nem elegendõ, hogy kiegyenlítse egy problémás gyermek negatív hatását.

  • Édesítõszerek a terhesség alatt

    A kismamák legtöbbje felteszi magának a kérdést, vajon fogyaszthat-e édesítõszereket? Ártalmasak-e a terhesség idején?

    Ha csak valaki nem cukorbeteg, és ezért fokozatosan figyelnie kell a napi cukorbevitelre, normális esetben semmi ok arra, hogy túl sok mesterséges édesítõt fogyasszon. Lehetséges azonban, hogy valaki annyira megszokta az édesítõszerek ízét, hogy fogyasztása semmiféle mellékhatással vagy problémával nem jár.

  • Uniós szabvány a biztonságosabb bébikompok érdekében

    Brüsszel - Új európai biztonsági szabványt tettek közzé az unió hivatalos lapjában a biztonságosabb bébikompok érdekében.

    A bébikomp olyan kerekes készülék, amelynek segítségével a járni még nem tudó kisgyermek lábai használatával mozoghat. Általában akkortól használható, amikor a gyermek már önállóan ül, egészen addig, amíg képes önállóan járni. Bébikompot tehát általában 6-15 hónapos gyermekek használnak. Nem mindegy azonban, hogy ez a cucc milyen...

  • Nyaralás csecsemővel

    Nyaralás csecsemővelNéhány hónapos babával – ha nem sírós, nyugtalan – már el lehet indulni nyaralni, és néhány szabály betartásával kellemes kikapcsolódássá tehetjük a nyaralást az egész család számára. Első alkalommal még csak néhány napra tervezzük a kiruccanást, ezalatt kiderül, mennyire bírja a kicsi a szokatlan körülményeket. A kicsivel is kényelmesen utazhatunk, ha figyelembe vesszük az igényeit és a tűrőképességét, és felkészülünk előre minden helyzetre. Jótanácsok autóval, repülővel, vonattal való utazáshoz: mit pakoljunk be, milyen ételeket vigyünk, mivel kössük le az út során?

  • Kalcium fontossága a terhesség alatt

    A kismamák többsége nem tudja, hogy elegendõ mennyiségû kalcium kerül-e a szervezetébe? Sokuk egyszerûen nem szereti a tejet. Ennek ellenére fogyasztására mégis naponta szükségük lenne.

    Naponta legalább 50 százalékkal több kalciumra lenne szükségünk, vagyis legalább 1200 mg-ra. A kalcium igen fontos a terhesség szempontjából, de különösen a második és a harmadik trimeszterben, mert a születendõ gyermek csontjai és vérsejtjei ekkor alakulnak ki.

  • Családi rituálék nélkül könnyebben hízik el a gyerek

    Sokkal nagyobb valószínûséggel alakul ki túlsúly, cukorbetegség és szívbetegség azoknál a gyermekeknél, akik olyan családban nõnek fel, amely nem tartja fontosnak a rendszeresen ismétlõdõ és meghitt együttléteket - derül ki egy német tanulmányból. Étkezési szokásainkra alapvetõen rányomja a bélyegét az, hogy honnan, milyen családi körülmények közül jöttünk. Viszont már néhány egyszerû rituálé is hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermekek egészséges felnõttekké váljanak, teljesen függetlenül attól, gazdag vagy szegény szülõk csemetéirõl van-e szó.

  • Várandósság alatt sokkal gyakoribb a mélyvénás trombózis

    Várandósság alatt sokkal gyakoribb a mélyvénás trombózisA terhesség igen komoly kihívást jelenthet a kismamák szervezete számára. Amellett, hogy egy csodálatos élmény, a megnövekedett súly és a hormonális változások még akkor is megviselik a nőket, ha egyébként korán, 35 éves koruk előtt vállalnak gyermeket. A terhesség előrehaladtával a növekvő magzat nyomást gyakorol a hasi erekre elsősorban a könnyen összenyomható visszerekre, nehezítve a vér visszaáramlását. A terhesség, illetve a szülés a mélyvénás trombózis egyik legfőbb rizikófaktora.

  • Kívánós kismamák és az étvágy

    Bizonyos ételek megkívánása gyakran a terhesség elsõ jele. Van, aki sós ropogtatni valókat vagy savanyú uborkát kíván, mely a szervezet fokozott ásványianyag-igényét jelzi. Mások sajtra vagy jégkrémre vágynak. Ki ne hallott volna még történeteket kötelességtudó férjekrõl, akik éjnek évadján csokoládéért mennek le a boltba?

    Egészen más azonban a különös anyagok, mint az agyag, a keményítõ, a kukoricakeményítõ, a festék, a hamu, a jégdarabkák, a kávézacc, a paraffin vagy a sütõpor megkívánása. Azok a kismamák, akik ilyen anyagokat kívánnak, az úgynevezett „pica" jelenségtõl szenvednek.

  • A szoptatás és együtt alvás hatása a kismamákra

    Nemcsak a babára, a mamára is hatással van a szoptatás és az együtt alvás. Egy tanulmány ugyanis kimutatta, hogy azoknak volt a legjobb szinten a stresszhormonjuk, akik szoptatták, de nem aludtak együtt a babájukkal. Legrosszabbul azok jártak, akik együtt aludtak, de nem szoptatták a babájukat.

    A kutatók a nõk optimális hormon szintjének elérésére keresték a választ. Az optimális az, amikor reggel magas a kortizol szintje és alacsony este, amely hozzásegít a megfelelõ alváshoz.

  • Fontos a kismamák kiegyensúlyozott táplálkozása

    Fontos a kismamák kiegyensúlyozott táplálkozásaVárandósság idején még inkább oda kell figyelnünk arra, mit eszünk. A legfontosabbak: kerüljük az alkoholt, a magas koffeintartalmú italokat és a nyers húsokat és fogyasszunk sok-sok zöldséget, gyümölcsöt. Várandóssága idején ne diétázzon, különben fennáll a veszélye, hogy a gyermeke nem kap meg minden szükséges tápanyagot! Minden étkezés során fogyasszon gyümölcsöt és zöldséget, lehetőleg napjában ötször. Egy pohár tiszta (frissen csavart, vagy 100 százalékos) gyümölcslé pótol egy adagot.

  • Az õsszel született babák nagyobb eséllyel lesznek asztmások

    Chicago - 30 százalékkal nagyobb a kockázata az asztma kialakulásának azoknál a kisbabáknál, akik a nagy téli hideg és az influenza-idõszak elõtti négy hónapban születnek - állapították meg a szakemberek az Egyesült Államokban.

    "Minden újszülött ki van téve ennek a veszélynek, ám van lehetõség a megelõzésre" - mondta Tina Hartert, a Vanderbilt Egyetem asztmakutatási központjának vezetõje, akinek tanulmánya az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine címû folyóiratban jelent meg.

  • Érdemes elkerülni a szülés idő előtti megindítását

    Érdemes elkerülni a szülés idő előtti megindításátA nők körében szép számmal akadnak olyanok, akik vagy a szülés idő előtti megindítását, vagy a terhesség vége előtti császármetszés elvégzését kérik orvosuktól, pedig a szakemberek szerint a gyerekek fejlődése nagy veszélynek van kitéve, ha akár csak pár héttel is a terminus előtt születnek. A terhesség 37. és 41. hete között lezajlott szülés számít normálisnak, ám a legújabb kutatások szerint, a 39-41. héten született babák a fejlődés szempontjából jobb helyzetben vannak, mint a 37-38. héten születettek.