rss
bohócdoktor vizit szja 1%


  • Gyakori a gyermekeknél a vízsérv

  • Share on Tumblr

    Egyéves kor alatti fiú csecsemõkben gyakori, jóindulatú, jó prognózisú elváltozás a hydrocele. A vízsérv legnagyobb veszélye abban áll, hogy nyomást gyakorol a herét ellátó erekre, ezáltal annak vérellátását ronthatja.

    Egy éves kor alatt általában elegendõ a betegek követése, az elváltozás spontán megszûnése várható. Egyéves kor után felszívódásra már kevéssé számítunk, ezért indokolt a mûtét elvégzése. A serdülõ korban, illetve az azt követõen kialakult esetekben valamilyen provokáló tényezõ, betegség áll a tünetek háttérben.

    A magzati élet során a herék a hasüregbõl leszállnak a herezacskóba, miközben maguk elõtt tolják a hasfal belsõ lemezét, a hashártyát. Ilyen módon a herék mögött kialakul egy csatorna, mely élettani esetben 1- 2 éves korra záródik. Vízsérv esetén ez a járat részlegesen vagy teljes hosszában nyitva van, és benne a hasüregbõl lecsorgó folyadék jelenik meg.

    Több formáját különböztetjük meg aszerint, hogy a csatorna mely szakasza érintett, illetve az alapján, hogy a sérvtartalom közlekedik-e a hasüreggel. Azonban még az utóbbi, úgynevezett kommunikáló forma (amikor a hasüreggel az összeköttetés megmarad) esetében is túlságosan keskeny a tömlõ ahhoz, hogy hasüregi szervek (bél, petefészek) kerülhessenek bele (ez esetben lágyéksérvrõl beszélünk).

    Igen ritkán lánygyermekekben is megjelenhet hasonló elváltozás, a nyitott hashártya kettõzetben megjelenõ lezárt folyadékgyülemet ekkor Nuck-cystának nevezzük.

    A csecsemõ- és gyermekkorban jelentkezõ vízsérv alapvetõen különbözik a pubertás során, illetve az azt követõen kialakult formától. Utóbbi esetben sokszor valamilyen kóros állapot kísérõ jelenségeként alakul ki, például traumát követõn, a here vagy a mellékhere gyulladásos folyamatához, esetleg tumorhoz társultan, de lehet ismeretlen eredetû is.

    Tünetek:

    A vízsérv alapvetõ tünete a lágyéktájon illetve a here körül megjelenõ, az esetek döntõ többségében fájdalmatlan duzzanat. A folyadéktartalmú tömlõ olykor kékesen áttûnik a herezacskón. Panaszt általában nem okoz, csak a nagyméretû, feszülõ elváltozás mellett jelentkezhet fájdalom, sírás, nyugtalanság.

    Az ún. kommunikáló forma fizikális vizsgálat során könnyen megkisebbíthetõ. Ennél a típusnál a folyadékgyülem mérete napszaki ingadozást mutat, a nap végén kifejezettebb, reggelre pedig csökken. Amennyiben nincs összeköttetés a hasüreggel, feszes elváltozás tapintható. Erõteljes hasprés, köhögés, sírás provokálhatja a vízsérv megjelenését, légúti fertõzéssel párhuzamosan megnagyobbodhat.

    Néha elõfordul kétoldali megjelenése is. Társulhat hozzá beleket, csepleszt tartalmazó lágyéksérv.

    Leggyakrabban valamilyen légúti infekcióhoz társultan jelenik meg a csecsemõkben, amikor az infekció miatt megnõ a szabad hasüregi folyadék mennyisége és a köhögés, sírás által kiváltott hasprés a folyadékot a meglévõ, még nem lezáródott hashártya nyúlványba nyomja.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Várandósság alatti visszeresség

    A várandósság alatt jóval nagyobb eséllyel néznek szembe a nõk a visszeresség kockázatával. A vénás keringés megváltozását az elsõ trimeszter alatt a hormonális változások, késõbb pedig a gyarapodó testsúly okozzák.

  • Hogyan befolyásolja a testsúly a termékenységet?

    Sem a soványság, sem a túlsúly nem kedvez a termékenységnek. Túl alacsony testsúly esetén (nagyjából 45 kiló alatt, testmagasságtól függetlenül) elmarad az ovuláció, és a havi vérzés sem jelentkezik.

    Az ésszerûtlen diéta, még ha nem is tekinthetõ kórosnak (vagyis anorexiának), károsítja a termékenységet. A testsúly csökkenése mellett hiánybetegségek is fenyegethetnek: a jód hiánya pajzsmirigy mûködési zavart okoz, ezáltal az egész hormonális rendszert károsíthatja, az E-vitamin és a cinkhiány is meddõséghez vezethet.

  • Várandósság alatt még a lábméret is változhat

    Sok kismama aggódik amiatt, vajon a terhessége során felszaladt plusz kilóitól hogyan fog minél elõbb megszabadulni, pedig van egy ennél sokkal visszafordíthatatlanabb változás is a várandósság alatt, amin semmilyen diéta nem segít.

  • Nyári hõség babákkal

    A nyári hõség és a tûzõ nap mindannyiunkat megvisel. Felnõttként tudjuk, mi a jó nekünk, hol a tûrõképességünknek a határa, meddig feszíthetjük a húrt. Ami azonban nekünk még nem árt meg, az nem biztos, hogy a kisgyereknek is megfelel. A babákat óvnunk kell, épségükre még jobban figyelnünk kell.

  • Almalé, almapép, almapüré a babának - hogyan is csináljam?

    Ha a csecsemõ hat hónapos koráig elegendõ az anyatej, addig nem szükséges a hozzátáplálás.

    Hat hónapos kor után célszerû elkezdeni a gyümölcsök kóstolgatását, elsõkét páldául az almát. Készíthetünk belõle almalevet, egyszerû almapépet, vagy almapürét is.

  • Mit tegyünk, ha gyermekünk félrenyel és fulladni kezd

    Ha gyermek egy falatot félrenyelt, vagy egy tárgyat, például kisebb játékkockát lenyelt, és azt nem tudja kiköhögni, azonnali beavatkozásra van szükség.

    A megválasztandó módszer attól függ, mekkora a gyerek. Ha a légutakat elzáró idegentestet (tárgyat) sikerült eltávolítania, mielõbb értesítse orvosát.

    Felnõttek és nagyobb gyerekek esetén sikerrel alkalmazható a hasra gyakorolt hirtelen nyomás (melyet Heimlich-manõvernek is neveznek).

  • Amita terhességi cukorbetegségről tudni kell

    Amita terhességi cukorbetegségről tudni kellAz adott, aktuális várandósság időszakában legelső alkalommal észlelt kóros szénhidrát anyagcserezavart nevezzük gesztációs, vagy terhességi diabétesznek. Kialakulását az örökletes hajlam, fizikai állapot és az életmód mellett a terhesség alatt bekövetkező hormonális változások is elősegítik. A hasnyálmirigy termeli az inzulint. Ez a hormon felelős azért, hogy testünk a szervezetbe jutó cukrokat megfelelő módon használja fel és tárolja; segít a vércukor értékét normál tartományban tartani. A terhesség idején bekövetkező hormonális változások megnehezítik az inzulin munkáját, megváltozik a szövetek inzulinra való érzékenysége.

  • Hogyan készüljünk a várva várt napra?

    Nagyon sokat segítenek a szülésre felkészítõ tanfolyamok, foglalkozások, ahol megismerkedhetnek a szülés folyamatával, a terhességgel és a szülõi teendõkkel.

    Fontos a terhesség alatt az óvatos, kíméletes testedzés. A test hajlékonyabb lesz, és karban tartja a lelket is. Az edzés során megtanulható a helyes légzés, és a légzés szabályozása, ami a vajúdás perceiben igen jól jön majd. Lehet, hogy ha eljön az idõ, felborulnak a tervek, de nem árt már az elején elgondolkodni azon, milyen testhelyzetben szeretne szülni.

  • Családilag halmozódhat a koraszülés

    A koraszülések családi halmozódására talált bizonyítékot egy nagyméretû amerikai felmérés.

  • Együtt táncol apraja-nagyja egy ukrán óvodában

    A nagyváros óvodájában a gyermekekkel együtt táncolnak a nevelõk, a szakácsok és az egészségügyi nõvérek, sõt ebédidõben az intézmény vezetõje is balettcipõt húz. A mozgáskultúra a kicsik táncköri foglalkozásai nyomán ejtette rabul elõször a nevelõket, majd a nõvéreket, míg végül a konyhai dolgozók is csatlakoztak a táncolókhoz - adta hírül online kiadásában a Komszomolszkaja Pravda címû napilap ukrajnai változata.

  • Eszközös módszerek a fogamzásgátlásban

    A spirál méhen belül alkalmazható eszköz. Már a régi egyiptomi nõk észrevették, hogyha bármilyen idegen tárgy van a méhüregben, akkor sokkal ritkábban jön létre megtermékenyítés. A spirál tulajdonképpen egy kisméretõ idegen tárgy, ami gyulladáshoz hasonló állapotot hoz létre a méhben, ezért ott nem tud beágyazódni a petesejt.

    Manapság már olyan spirálok is léteznek, amelyeknek a felülete fogamzásgátló anyaggal (valamilyen hormonnal) van bevonva, növelve ezzel a hatékonyságot. A spirált csak nõgyógyász teheti fel, illetve veheti le.

  • A kispapák is kapnak szoptatási eltávozást

    Szoptatási munkaidõ-kedvezményt kap az összes spanyol kispapa, még az is, akinek a felesége nincs állásban.

  • Harisnyanadrágba született

    Moszkva - A szó szoros értelmében kipottyant a kismama hasából egy baba a moszkvai metróban, de az asszonyon szerencsére harisnyanadrág volt, s mindketten jól vannak.

    A 39 éves Marina Bugajeva akkor lett rosszul, amikor a szerelvény már elhagyta az állomást, és a következõhöz közeledett. A pár perc alatt, amíg a vonat beért az Altufjevo megállóba, elment a magzatvíz, és világra pottyant egy kisfiú.

  • Fulladás megszüntetése

    Fulladás megszüntetéseBakonyszentlászló, Mosonmagyaróvár: két gyerek fulladt meg evés közben: Bakonyszentlászlón tanulótársai előtt fulladt meg egy 11 éves diák kedden: a fiú félrenyelt egy kiflit. Egy 7 éves gyermek szilvás gombóctól fulladt meg Mosonmagyaróváron. A légzés egyik alapfeltétele, hogy átjárható, szabad légutakkal rendelkezzünk. Orron és szájon át is tudunk levegőt venni, de mindenki tapasztalta, hogy már az orrnyálkahártya duzzanat, az orrlyukak elzáródása is kellemetlen légszomjérzést okoz. Fulladás egy falat kenyértől is bekövetkezhet...

  • Milliós kártérítés a cseh szülõotthonban elcserélt babák családjának

    Prága - Egy brünni (Brno) bíróság 3,3 millió korona (35 millió forint) együttes kártérítést ítélt meg pénteken a csehországi Trebic szülõotthonában a szülés másnapján elcserélt és csak egy év után a valódi szülõkhöz visszakerült két kisbaba családjának.

    A súlyos tévedés csak egy év múlva derült ki, amikor az egyik család ismerõsei házastársi hûtlenségre gyanakodtak, mivel a gyermek egyáltalán nem hasonlított az apára.