Megrázott gyermek szindróma

Egy liverpooli kórházban oktatófilmmel próbálnak küzdeni a „rázott csecsemõ”-szindróma ellen. A jelenség miatt itthon is sok baba szenved károsodást. Az egyik legsúlyosabb és leggyakoribb csecsemõbántalmazási forma a „megrázott gyermek”-szindróma. Elszenvedõi újszülöttek és kétévesnél kisebb gyerekek. A rázás miatt kórházba kerülõ csecsemõk sérüléseiért 60 százalékban az apák, 13 százalékban az anyák, míg a maradék részben idegen felvigyázók vagy családi ismerõsök, rokonok a felelõsek.

Mi történik pontosan?

A csecsemõk az éhséget, a fájdalmat, a teli pelus miatti diszkomfortérzést vagy a magányt mind-mind sírás, rosszabb esetben ordítás formájában „öntik szavakba”. Nem is lehet erre más módszerük még ennyi idõsen. Sajnos rengeteg a meggondolatlan, tudatlan szülõ, aki a zajártalom miatti pluszfeszültséget egy acélos rázással vezeti le. Az arányaiban, vagyis a testükhöz mérten nehéz és nagyfejû kisbabák nyakizmai ebben a korban még nagyon gyengék, nem tartanak. Egy erõteljes rázás hatására az agy a koponyafalhoz csapódva sérülhet, bevérezhet. Az agyi sérülés súlyossága függ attól is, hogy meddig tart a rázás, pillanatnyi téboly-e vagy hosszabb sokk, de számít az agresszió gyakorisága és intenzitása is. Mivel legtöbbször nem jár külsõ nyomokkal, akár fel sem ismerik a tüneteket idõben, és amikor az apró áldozatok kórházba kerülnek, sokszor már késõ. Egyes források szerint a sérültek egyötöde a rázást követõ napokban életét veszti, a fele súlyos vagy maradandó sérülést szenved (vakság, süketség, görcsök, tanulási nehézségek, agykárosodás) és csak alig 30 százalékuk gyógyul meg teljesen.

Õrjítõ szirénázás

A gyermekekkel szembeni durva bánásmód megelõzésére létrejött angol szervezet, az NSPCC a szülõket és újszülötteiket is igyekszik védeni oktatófilmjével, amit minden, a liverpooli kórházban szült nõvel megnézetnek. Náluk háromezer csecsemõbõl legalább egy szenved agysérülést rázás következtében, közülük egy eset a 14 éves korában elhunyt Ellis Brigdené. A súlyos agysérülés három hónapos korában érte a kisfiút, amikor a család egyik barátja vigyázott rá. A gyermek édesanyja azt nyilatkozta, Ellis rövid élete során soha nem ismerte õt fel. Hiába gondozta nagy odaadással, anya létére még azon is sokszor elgondolkozott, hogy vajon jó-e egyáltalán, hogy gyermeke túlélte a rázást.

A brit szervezet álláspontja szerint mindennél fontosabb, hogy a szülõk megismerjék a dolog valós veszélyeit, ugyanakkor elismerik, hogy egy kisbaba érkezésével sokszor hatalmas nyomás és stressz nehezedik arra, aki egyedül van otthon a bébivel. Elég csak arra gondolni, hogy egy erõteljesebb csecsemõüvöltés akár a 110 decibelt is elérheti, ami jócskán „lehagyja” Marija Sarapova teniszezõnõ híres sikításait, sõt vetekszik egy oroszlánüvöltéssel vagy egy komolyabb sziréna hangjával is. Nem nehéz elképzelni, hogy mindez órákon, napokon, vagy akár heteken keresztül hogyan hathat a kimerült, kialvatlan szülõkre, akik közül sokan agresszívan reagálnak. A motiváció persze nem mentség ilyen súlyos veszélyeztetésnél – sem a jóérzésû emberek, sem a bíróság elõtt.