Ha már egyre több határozott jel utal arra, hogy a kicsi kész a szobatisztaság kialakítására, mivel gyakran õ maga jelzi, hogy a pelenkája tele lett, és szeretné, ha tisztába tennék, akkor joggal érezhetjük, hogy közeleg a bili ideje... A nyár minderre számos alkalmat nyújt.
Ha a szülõ bátorítja gyermekét az effajta jeladásra, a kicsi még könnyebben elfogadja, hogy mostantól bilibe, vécébe is próbálkozhat. A bilit az elsõ idõszakban játékosan, csak mint egy új berendezési tárgyat mutassuk be a csöppség számára.
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
Gyermeke válogatja, hogy inkább a kisedény vagy a gyermekülõkés vécé használatát szokja meg a kisgyermek. Ha a vécé kerül sorra, akkor biztonságosabb, ha a csöppség lábai alátámasztására egy kis lépcsõt vagy sámlit készítünk, mert így önállóan is elvégezheti dolgát.
A második év második felében kezdett szobatisztaságra szoktatás a tapasztalatok szerint sokkal simábban megy, jóval stabilabb, valamint megbízhatóbb a tekintetben, hogy majd a késõbbiekben is problémamentesen alakuljon a széklet-, illetve vizeletürítéssel kapcsolatos magatartás.
Mindehhez alapvetõen szükséges, hogy a szülõk bízzanak a gyermekeik saját jelzéseiben, és azon természetes vágyukban, mely õket a szobatisztaság elérésére sarkallja; és ne zavarják meg türelmetlenségükkel ezt a minden gyermeknél egyéni érési folyamatot.
A második év második felére a gyerek biztonsággal jár, mérséklõdik kissé az e feletti „örömmámor”; kezd megszokottá válni a számára, hogy az izgalmas külvilágot immár kedve szerint becserkészheti. Nagyobb tehát az esély rá, hogy képes kis ideig nyugodtan ülni, ami a bilire vagy vécére való szoktatáshoz nagyon jól jön.
Sok mindent megért már abból, amit beszélnek hozzá, õ maga is egyre pontosabban, valamint felismerhetõbben jelzi kívánságait; így jobban elmagyarázható neki a bili, a vécé használata. Elõször hagyjuk ismerkedni az új tárgyakkal, kezdetben annyi idõt töltsön ezeken, amennyit szeretne.
A szoktatásnál abban az idõszakban ajánljuk fel a bili, a vécé kipróbálását, mikor általában a „nagydolgát” szokta végezni. A sikert mindig meg kell dicsérni, ha pedig még nem ér el "eredményt": nem szabad szigorúnak lenni, s még kevésbé bármiképpen sürgetni vagy éppen büntetni.
Néhány dolog, amire figyeljünk:
- A bili ürítését, a WC öblítését ne a gyermek elõtt végezze a szülõ, mivel ez aggodalommal töltheti el a kicsit. Nagyon vigyázni kell annál a gyermeknél, aki hajlamos kemény székletet üríteni. Könnyen berepesztheti a végbél finom nyálkahártyáját, így nagyon fájdalmas lehet a kisgyermek számára. Ha ez összekapcsolódik a szobatisztaság tanítási szakaszával, hamarosan „közelharccá” válhat a bilire, illetve WC-re ültetés kísérlete.
- Ilyenkor a legjobb a gyermekorvossal, védõnõvel tanácskozni: milyen étrendi változtatásokkal, több folyadék bevitelével, étrend-kiegészítõkkel (tejcukor, rostok, a bélrendszer „jó baktériumai”) lehet biztosítani a normális állagú székletet. Igencsak lényeges, hogy segítünk a bajon, és megnyugtassuk a gyermeket, hogy nem vár rá fájdalom vagy kellemetlen érzés, ha vécéznie kell.
Éjszakai gondok:
- A húgyhólyag akaratlagos mûködtetése valamivel késõbb érik meg, mint a székletürítés tudatos volta; és sokkal inkább a gyermek adott belsõ fejlettségétõl függ, mint az edzés vagy a szoktatás-nevelés külsõ körülményeitõl. Sokszor a nappal már szobatiszta gyerekkel éjszaka történhet a kisebb „baleset”.
- Az álom alatt ugyanis sokkal jobban ellazul a húgyhólyag izomzata, így több vizelet befogadására is képes; s idõnként már akkor is száraz maradhat a kicsi pelenkája, amikor még messze van attól, hogy õ maga szabályozza az ürítést. A szülõk a szakaszosan elõforduló éjszakai bepisiléseket „visszaeséseknek” vélik, esetleg számon is kérik a gyermektõl, pedig õ még nem érte el azt a szintet, hogy akaratlagosan szabályozza a vizeletelbocsátás folyamatát.
