Ha a csecsemõ jóllakott, két sajátos jelzéssel él. Az egyik, hogy az ételt, a bimbót, a cumit, a kanalat kilöki nyelvével a szájából. A másik, hogy elfordítja a fejét az étel forrásától. Ezt a két jelzést a kezdõ anyukák is könnyen felismerik. A nyelvnyújtás és a fej elfordítása sok társas helyzetben játszik fontos szerepet az emberek között, mint az elutasítás kifejezése.
A nyelvnyújtás széles körben közérthetõ gorombaság. Sértésnek tekinti bárki, anélkül hogy firtatná, miért. Voltaképpen persze ráérzünk, hogy azt utasítják el, ahová a nyelvnyújtás irányul, vagyis mi nem kellünk.
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
A baba szinte mindig úgy tér ki az etetés elõl, hogy hangsúlyosan félrefordítja a fejét. Ha ezzel nem ér célt (talán mert a tántoríthatatlan szülõ követi a kanállal vagy a cuclival), a gyerek hevesen fordítja el a fejét az ellenkezõ irányba. Miközben jobbra-balra tekergeti a nyakát, a csecsemõ utóbb a klasszikus fejrázást mûveli, mikor azt jelzi, „nem, nem és nem". Beszélni nem tud még, csak a puszta testbeszéddel közvetítheti megváltozott hangulatát, s egyhamar rá is bírja a szülõket, hogy komolyan vegyék õt.
A világ egyes tájain, fõként Görögországban, másképp intenek nemet a fejjel. Az úgynevezett „görög tagadás" abból áll, hogy a fejet hevesen mozgatják elõre-hátra. Sokkal kevésbé elterjedt a fejrázásnál, pedig a jelek szerint eredete nem más. A csecsemõk a legnagyobb valószínûség szerint oldalt forgatják a fejüket, de elõfordulhat bizonyos körülmények között, hogy hátrahajtják. Egyet nem tesznek: nem hajolnak le, hiszen nem szabadulhatnak a melltõl, ha arcuk szorosan rányomódik. Nem véletlen, hogy a felnõtt ember fejének elõreszegése - a bóloga-tás - vált a széles körben érvényes testbeszéd „igen" jelzésévé.
Születés utáni elsõ evés!