Császármetszés - Mi szól mellette és ellene?

Eredetileg életmentõ mûtét volt, ma már arra is találnak módot, hogy a páciens kérésére végezzék el. Világszerte heves viták kerekednek arról, jól van-e így. A szakembereket és a kismamákat egyaránt élénken foglalkoztatja, hogy miért és mikor kerüljön sor császármetszésre.

Egyes jelenségek egyértelmûen arra utalnak, hogy tovább fog növekedni a mûtéti szülések aránya, holott már jelenleg is ott tartunk, hogy minden harmadik-negyedik kismama császárral szül.
Szülés vagy császár?

- A vita lassanként már nem is arról folyik, hogy milyen szövõdmények esetén végezzenek császármetszést, hiszen az úgynevezett elektív, vagyis megelõzõ császármetszés vezérgondolata a következõ: minden olyan esetben ez a megoldás választandó, amikor a mûtéttõl jobb eredmény várható, mint a hüvelyi szüléstõl. Kimondva-kimondatlanul inkább arról van szó, hogy sokan valójában biztonságosabb megoldásnak tartják a mûtétet, mint a ki tudja, milyen kimenetelû, ki tudja, meddig húzódó természetes szülést.

Mi szól mellette és ellene?

- Egyre több orvos hangoztatja azt a meggyõzõdését, hogy a választást – abban az esetben, ha egyébként szövõdménymentes a folyamat – a szülõ nõre kell bízni, hiszen semmiképpen sem volna okos dolog akarata ellenére kínlódásra, rettegésre kényszeríteni. De õ vajon tisztában van-e azzal, hogy mit választ, ha császármetszés mellett dönt? Az elõbb említett német magazin cikkében például a mûtét elõnyeit-hátrányait mérlegelik, érdemes néhány érvet idézni!

- A császár egyik óriási fegyverténye az, hogy nem végeznek gátmetszést a kismamánál, sõt a magzat fejének nem is kell a hüvelyen áthaladnia, így a végbélig húzódó gátrepedés (egyébként elenyészõ) kockázatát sem kell vállalnia. A kismama ráadásul fájdalmat sem érez, s ez érzékeny nõknél igenis szempont. A medence izomzata messzemenõen megkímélõdik, míg a szülés velejárója a késõbbi vizelettartási nehézség és a hüvely túlzott tágassága. A természetes szülés a baba számára a cikk írója szerint kockázatosabb, mint a császármetszés.

- Az érem másik oldala is elgondolkodtató: a gátmetszés helyett tizenöt centis, többrétegû hasi seb, s míg a mûtét valóban fájdalommentes, utána jó néhány keserves nap és hét várhat a kismamára. Ami a babával kapcsolatos kockázatot illeti: császármetszés után, mivel nem préselõdik keresztül a szülõcsatornán, gyakoribbak a légzési nehézségek – bár komoly probléma azért manapság már ritkán fordul elõ –, ezenkívül számolni kell a mûtét alatt kapott gyógyszerek babára gyakorolt hatásával is.

- Ugyanakkor tény, hogy a császármetszések számának megsokszorozódása egyáltalán nem csökkentette az oxigénhiányra visszavezethetõ idegrendszeri károsodások arányát a kisbabáknál. Valószínûleg azért, mert ezek a károsodások többnyire nem a szülés és a vajúdás során, hanem korábban keletkeznek.

- A császár fájdalommentességének szembeállítása a vajúdás kínjaival már csak azért is sántít, mert manapság azért a kórházak többségében lehet epidurális fájdalomcsillapítást kérni vajúdás közben, illetve olyan kórházat lehet választani, ahol nagy gyakorlattal rendelkeznek ezen a területen. Vagyis szenvedni nem kötelezõ!

- A vizelettartási nehézségek és a medence izomzatának gyengülése pedig a változó korban az erre hajlamos nõknél akkor is bekövetkezik, ha császárral szültek. Ráadásul az intim testtájak izomzata hatásosan karban tartható a megfelelõ tornagyakorlatok segítségével.

Elmaradt szülésélmény?

- Amikor döntés születik a császárról, kevés orvos gondol arra, milyen lelki hatást fog mindez gyakorolni a kismamára, aki esetleg papás, természetes, beavatkozásoktól mentes szülésre, élete egyik legfontosabb eseményére készült, s aki elképzelte, hogyan öleli majd magához boldogan, megkönnyebbülten maszatos kis újszülöttjét.

- Sok nõ egy életen át készül az anyaságra, a szülésre, s aztán egyszer csak a mûtõben találja magát, olyan helyzetben, ahol moccani sem nagyon bír, s ahol õ maga semmit sem tehet a baba megszületéséért. Vajon gondol-e arra az orvos, amikor dönt, hogy a természetes, elõször erõt követelõ, de aztán erõt adó szülés helyett, amelyben az anya a fõszereplõ, egy színtisztán orvosi beavatkozás puszta elszenvedõjévé válik a páciense? Akivel mindez éppen megtörténik, valószínûleg nem azon tépelõdik, hogy megalapozottan döntött-e az orvosa.

- Benne talán csak évek múlva válik egyre kínzóbbá az ûr, ami az elmaradt szülésélmény helyén tátong. Ez akkor is így történhet, ha életmentõ császármetszésre került sor. Hosszasan tépelõdik a miérteken: mi lett volna, ha csak késõbb megyek be a kórházba, amikor már valóban megindult a szülés? Vagy: mi lett volna, ha nem hajtom magam annyira, és többet pihenek? Mi lett volna, ha összeszedem magam, és nem adom fel? Mi lett volna, ha jobban szót fogadok az orvosnak?

Császárral születni

- Az a tény, hogy nálunk még sima szülés után is ritkaságszámba megy, hogy a meztelen újszülöttet hosszan édesanyja mellkasán hagynák jól betakargatva, elõre vetíti, mire számíthat a császáros. Sokhelyütt csak huszonnégy óra múlva kapja meg a babát, nem vehet igénybe rooming-in elhelyezést. Nehéz folytatás, nehéz kezdés után!

- Lehet, hogy a baba iránti szeretet nem ott, a mûtét alatt születik meg, amikor egy pillanatra odatartják a mama feje mellé, hanem csak napokkal, esetleg hetekkel késõbb, hiszen a vajúdás és szülés által kiváltott hormonális és lelki átalakulásokat nem lehet csak úgy varázsszóra elõidézni. A baba és a mama elkülönítése, a szülés utáni kötõdési folyamat megzavarása további nehézségeket szülhet, ám mindez nem törvényszerû. Szerencse, hogy az elmaradt ölelés és ismerkedés pótolható!

- Legkésõbb otthon levetkõztethetjük a babát és hasunkra tehetjük, hogy mégiscsak megtapasztaljuk finom kis bõrének érintését, õ pedig az ölelõ melegséget és az ismerõs szívdobbanásokat. Tapasztalni fogjuk, hogy elkezdi keresni a mellbimbót, és ha késve is, egyszer csak találkozni fog a tekintetünk.