Természetes - gyöngéd születés

A köztudatban a szülés folyamatának elmaradhatatlan része a fájdalom, mind a szülõ nõ, mind az újszülött számára. Pedig másképp is lehet szülni: természetes, kíméletesebben.

Nem is olyan régen még, ha a baba nem sírt fel rögtön megszületése után, mindent megtettek azért, hogy felsírjon. Akár lábánál fogva, fejjel lefelé emelték fel és tartották ebben a természetellenes pózban a babát, vagy hideg vízbe mártották, míg meg nem ríkatták. A köldökzsinórt ma is gyakran idõ elõtt vágják el, mikor a csecsemõ még azon keresztül lélegzik. „Születéskor a gyermeknek semmiképpen sem szabad az oxigénben hiányt szenvednie. Egy pillanatra sem. Ezt mondja a tudós. Igaza is van. A természet is pontosan úgy ítélte meg, mint kitûnõ kutatója. Úgy intézte, hogy a veszélyes átmenet alatt a gyermek egy helyett két forrásból kapjon oxigént: a tüdejébõl és a köldökzsinórból.

A két rendszer egyszerre mûködik: egyik átveszi a másiktól a stafétabotot: a régi, a köldökzsinór, mindaddig folytatja a gyermek oxigénnel való ellátását, amíg az új, a tüdõ, teljesen át nem vette szerepét. Miután a gyermek megszületett, elhagyta az anyai testet, még összeköttetésben marad vele e köldökzsinóron át, mely hosszú percekig hevesen lüktet. Négy, öt percig, gyakran tovább.

Mivel a köldökzsinór ellátja oxigénnel, és a gyermek védve van az oxigénhiánytól, veszély és ártalom nélkül átállhat a tüdõlégzésre, kedve szerint, sietség nélkül. A vérnek egyébként bõven van ideje rá, hogy a régi (a méhlepénybe vivõ) utat elhagyva fokozatosan beindítsa a tüdõi keringést. Mindezt nem kíséri sírás. Mi kell ehhez a csodához? Csak türelem.

Idõt kell hagyni a gyermeknek az átálláshoz." (...) "A köldökzsinórt azonnal elvágni annyi, mint az agytól brutálisan elvonni az oxigént. Erre az egész lény a jól ismert hevességgel reagál: pánik, eszeveszett hadonászás, szívettépõ, aggasztó kiáltások." (Frédérick Leboyer: A gyöngéd születés)

A csöndes-gyöngéd születést Frédérick Leboyer A gyöngéd születés címû könyve tette népszerûvé szerte a világon. Az 1950-es évek óta ismert tény, hogy fájdalom jelenlétében az elhangzott szavak, mondatok különleges erõvel bírnak és akár évekkel, évtizedekkel késõbb is károsan befolyásolhatják az egyén életét.

A fájdalom pillanataiban ugyanis minden érzet elraktározódik. Késõbb, amennyiben az illetõt hasonló hatások érik a környezetében, az elraktározódott fájdalomérzet újra megjelenik anélkül, hogy tudatosodna annak forrása. Így történhet meg például, hogy a születés pillanatában az újszülöttet érõ vakító fény felnõttkorban egyeseknél az erõs fényre való túlzott érzékenységet eredményez.

Az erõs fénytõl kapott fejfájás valójában a szülõcsatornán való nehéz átjutás és a fejet ért nyomás, a tüsszentés pedig az anyaméh melegébõl a hideg külvilágba érkezés újraélése. Ezekbõl a felfedezésekbõl táplálkoznak Leboyer gyöngéd születésre vonatkozó legfontosabb irányelvei: nyugalom, csend és félhomály.

A szülés természetes módon zajlik úgy, hogy a kismamának és a babának a lehetõ legkellemesebb legyen. Amikor a gyermek megérkezik, a fejét nem fogják meg, hanem vállánál megtámasztva, a hóna alá nyúlva emelik fel. Ráfektetik az anyja hasára, a bõr melege és rugalmassága kellemes érzéssel tölti el az újszülöttet, a közelség lehetõvé teszi, hogy a köldökzsinór sértetlen maradjon.